Félelem a félelemtől - vagyis mit kezdhetsz mások félelmeivel?

Mi az, amit a félelemről, amit általában a bizonytalanság táplál, mindenképpen tudnod érdemes? Már csak azért is, mert mostanában elkerülhetetlen lesz, és jó lenne vele konstruktív értelemben kezdeni valamit.

Félelem a félelemtől - vagyis mit kezdhetsz mások félelmeivel?

Egyre nehezebb kívül maradni és távol tartani magunktól a különböző hírcsatornákból áradó és félelmet (is) gerjesztő híreket, adatokat és információkat.

És azt sem hiszem, hogy az önként vállalt "vakság", vagy a "fejünk homokba dugása" megfelelő taktika lenne.

Átmeneti megoldás lehet talán az, ha elzárkózunk. Kevesebben, de biztos vannak olyanok is, akik ezt meg tudják oldani, be tudják vállalni, és következetesen tartani is tudják.

Egy másik megoldás lehet az információ szűrése, de szerintem ez is egyre nehezebb. Mostanra már lehetnek COVID érintettek körülöttünk, hallunk ilyen és olyan történeteket, némelyik pozitívabb, a többi pedig az inkább "kihagynám" kategória.

Olyan, mintha egyre jobban begyűrűzne valami sötét köd és vele együtt mintha egyre nehezebb lenne még a levegővétel is.

Azt is tudom, hogy nem ez  a legideálisabbnak tűnő idő arra, hogy valaki elkezdjen másképp működni, ugyanakkor mégis. Hiszen általános tétel, hogy a kényszer, nagy úr ...

Szóval, a félelem mögött jellemzően ott bújik a bizonytalanság. Azért mert nem tudjuk, mi fog történni, nincs még tapasztalatunk, nem tudjuk kontrolláni a helyzeteket ... és mintha csak sodródnánk az árral.

Ebben a helyzetben talán az egyetlen dolog a hozzáállás, ami leginkább rajtad múlik és sokat segíthetsz vele másoknak - és rajtuk keresztül magadnak is.

Hogyan viszonyulhatsz mások bizonytalanságához és félelméhez?

1. Legyél kíváncsi

...és nyitott a másikra, a gondolataira, a félelmeire, ergo beszélgess vele arról, hogy:

  • Mi a legrosszabb forgatókönyv a fejében?
  • Milyen lehetőségei vannak, hogy megoldja?
  • Mit lehetne kipróbálni?

2. Legyél empatikus és együttérző

Az empátia több, mint a szimpátia. Utóbbi, bizonyos esetekben akár még fölényesnek is tűnhet, mintha kissé szánalmas lenne az illető, aki mondjuk fél. Szerintem arra senkinek nincs szüksége, hogy szánakozzanak rajta, vagy éppen sajnálják. Arra azonban igen, hogy együttérezzenek vele és higgyenek benne.

Az empátiádat többféleképpen kifejezheted:

  • "Segíts megérteni mit érzel ezzel a helyzettel kapcsolatban!"
  • "Segíts megérteni, hogy milyen érzéseid vannak a jelenlegi kihívásokkal kapcsolatban!"

Az együttérzésedet pedig olyan kérdésekkel fejezheted ki, mint:

  • "Miben segíthetek?"
  • "Mire van most leginkább szükséged?"

Mindkettő energia igényes dolog. Az empátia érzelmi energiát visz, az együttérzés időt, erőforrást és fizikai energiát.

3. Legyél segítőkész

Vagyis segíts, ha szükséges. Ez nem azt jelenti, hogy pl. egy munkahelyen elvégzed valaki helyett a munkájátt, hacsak, valamilyen okból kifolyólag nem képes rá. Ez azért is fontos, mert különben "képtelennek" minősíted az adott feladatt elvégzésére, mintha alkalmatlan lenne rá, és az még jobban növelheti a bizonytalanságát.

A segítségnyújtás az, ami "csak" hozzzájárul ahhoz, hogy az érintett magabiztosa(bba)n, aktívan, lelkesen és megfelelő szinten cselekedjen.

Amikor valaki elakadt egy helyzetben vagy a körülmények fogságában, olykor előfordul, hogy:

  • nem látja a fától az erdőt és felesleges köröket fut - mutass rá;
  • nem látja, hogy mi hasznos és mi nem - segíts megtalálni;
  • sajnos ilyenkor nincs tisztában a saját erőforrásaival sem - segíts felderíteni;
  • nem, vagy nem jól priorizál és ebből is adódhat az első kettő - támogasd ebben;
  • irreleváns félelmei miatt nem enged meg magának olyan dolgokat, amelyekre szüksége lenne - mutass realitást!

A kérdés nem az, hogyan szüntetheted meg a másikban megbúvó bizonytalanságot, hanem az, hogyan maximalizálod a benne rejlő lehetőségeket! 

Olyan mint amikor egy ködös útszakaszba ér valaki. Amikor még előtte van, semmit sem lát, félelmetes. Lassít, belemegy - mert mást nem is nagyon tud tenni, max. felkapcsolja a ködlámpát - és egyszercsak észreveszi, hogy ha nem is élesen, de mégis lát valamennyit és valamennyire előre is ... így már kevésbé félelmetes az egész, inkább "csak" óvatosságra" intő.

Törődjünk egymással, pls!

ÉLJ ÉS VISELKEDJ TUDATOSAN!

Nézz körül a Tudástár Letölthető anyagai és Tesztjei között is!

Regisztrálj a skillclub -ba  és fejleszd a különböző készségeidet, mint pl. vezetés, időgazdálkodás, kommunikáció, konfliktuskezelés, kérdezéstechnika!

Ezek is érdekelhetnek: