Legyen a cél a stabilitás, ami rugalmas és erőteljes - Pannonhalma 4.0

Az idei Csend-kurzus vágyott célja számomra az érzelmi stabilitás elérése és fenntartása volt. Egyfajta sztoikus nyugalom, amit a jelenlegi időszak azt hiszem a legkevésbé sem támogat. Önreflexió következik.

Legyen a cél a stabilitás, ami rugalmas és erőteljes - Pannonhalma 4.0

Szeretek a csendben lenni. Sokat ad és fel is tölt. Úgy érzem már sikerült túllépnem a felesleges agyalásokon is, és ezek az "üres járatok" a fejemben igazán sokat tesznek hozzá az életem minőségéhez, több szempontból is. A csendjeim netovábbja pedig az éves Csend-kurzus, amin idén már 4. alkalommal vettem részt.

A korábbi évek elengedés témái után úgy éreztem, ideje valahogy körbebástyázni a stabilitásomat. Megvédeni a szűk és tágabb környezet számomra kevésbé pozitív hatásaitól. 

A 4. nap végére aztán leesett, hogy ez kb. lehetetlen, és nem csak azért mert ezt a bástyát még soha senki nem építette fel, max. ha teljes mértékben elszigetelődött az emberi kapcsolatoktól, és lehetőleg a világ történéseitől is. Tehát, ha nem akarok remete életet élni, akkor valahogy másképp kell megoldanom. A stabilitás ugyanis nem egy bástyától fogja a vágyott biztonság érzését adni, hanem attól, hogy én magam tudom fenntartani. Ergo a kontroll nálam van.

Hogyan és mit tehetek a stabilitás érdekében?

Először is, ha nem úgy tekintek rá, mint valami kőbe vésett, sziklaszilárd és mozdíthatatlan valamire, hanem ehelyett egy rugalmasan stabil állapot elérésére törekszem, mégpedig:

Az ellenállás helyett az áteresztő képesség erősítésével

Vagyis amikor kibillenek, mert valami váratlan vagy kellemetlen dolog történik, akkor a makacs ellenállás és elzárkózás helyett legyen meg a tapasztalás élménye, hogy aztán a hatás alapján dönthessem el, mit csinálok. Kell az a valami, vagy nem? Mert ha csak ellenállok és belefeszülök, benne ragadok, ott tartom magam körül, és gondolkodni sem tudok megfelelően. Egyébként elég felszabadító érzés, hogy egy bizonyos kontrollt így mindig magaménak tudhatok. 

Ami a döntést illeti: ha bármely kapcsolat, helyzet negatív hatással van a stabilitásomra, a kérdés az, hogy van-e helye az életemben és hol húzom meg a határt vele kapcsolatban.

Az elfogadás gyakorlásával

Klisésen hangzik, de valahogy mégis itt a helye. Mindenki olyan, amilyen, nincs rá hatásom. Az viszont, hogy valaki milyen hatással van rám. csak és kizárólag az én dolgom (és azzal van is dolgom).

Azt is érdemes elfogadni, hogy stresszhelyzetek mindig lesznek. Egy kivétel van, de sajnos az már azt hozza magával, hogy nem tartozunk az élők sorába, vagyis nagyjából minden mindegy.

Tehát a stabilitásom folyamatosan kihívásoknak van és lesz is kitéve, amit akkor tudok megfelelően és hatékonyan kezelni, ha időben érzékelem, hogy mi történik.

Figyelni kell magamra

Könnyen hangzik, de mégis sokszor utólag tűnik fel, hogy valami olyasmi történt, ami nem ok, a kibillenés pedig megtörtént és a hatása begyűrűz ... "Lassan járj, tovább érsz!" - vagyis megfelelően le kell lassulni, jelen lenni és nem sietni ahhoz, hogy ne legyen túl késő, amikor észreveszem azt a bizonyos belső feszültséget, ami az egyensúlytalanság egyértelmű jele is egyben.

Kézben tartani a dolgokat józanul gondolkodva lehet. Ha nem figyelek arra, ami történik, mert fejben már valahol máshol vagyok, nem tudom a dolgokat a maguk jelentőségében értékelni és kezelni sem. Ilyenkor könnyen teret kap a félelem és a bizonytalanság, DE ha figyelek magamra, akkor észrevehetem amikor működésbe lépnek.

Elengedni azt, amire nincs ráhatásom

Ugyanis nincs más választásom. Ha stabil akarok maradni, akkor jobban teszem, ha NEM ragaszkodom (semmihez), NEM ítélkezem (senkiről és semmiről), NEM az akarás vezérel és minél inkább igyekszem NEM szeretni vagy éppen NEM nem-szeretni. 

Ehhez az objektív hátrébblépéshez segíthetnek hozzá az alábbi kérdések:

  • Mit tesz velem, ha elfogadom az adott helyzetet - amin nem tudok változtatni vagy nem tudom befolyásolni?
  • Miben reménykedem valójában?
  • Kívülről nézve (mintha valaki más törénete lenne), mit mutat?

Akárhogy is nézem a vége valahogy megint az elengedés lett, aminek előfeltétele az elfogadás.

Konklúzió

A stabilitás nem lehet állandó. A benne rejlő egyensúlyi állapotot újra és újra meg kell taláni, ergo visszatalálni hozzá. Ebben sokat segíthet a határok meghúzása, vagyis minek és kinek van helye az életemben és minek nincs. Rendkívül sokat segít tesz hozzá az a fajta rugalmasság ami abból is adódik, hogy elfogadom a saját korlátaimat, és amikor valamire nincs hatásom, de kikerülhetetlen, akkor alkalmazkodom az adott helyzethez... egészen addig, amíg már lesz hatásom rá.:-)

Ennek köszönhetően természetesen vannak veszteségeim. Emberek, akikhez bár ítélkeztem felettük, de ragaszkodtam. Helyzetek, amiket megélésem szerint szerettem, de leginkább kapaszkodók, vagy inkább megakasztók voltak. Szerencsére van másik oldala is a "lemeznek", mert pl. sokkal több időm és energiám jut azokra a dolgokra, amelyek tényleg fontosak és értékesek számomra. Természetesen vannak napok, amikor a padló és én viszonylag közel kerülünk egymáshoz, de egyre gyorsabban és könnyebben sikerül felállni és továbbmenni ...

Köszönöm dr. Palotai Gabriella és Bokros Márk atya ... remélem, hogy jövőre, Veletek, ugyanott!!!

VEZESS ÉS VISELKEDJ TUDATOSAN!

Nézz körül a Tudástár Letölthető anyagai és Tesztjei között is!

Regisztrálj a skillclub -ba  és fejleszd a különböző készségeidet, mint pl. vezetés, időgazdálkodás, kommunikáció, konfliktuskezelés, kérdezéstechnika!

Ezek is érdekelhetnek: