Melyik a 12 legveszélyesebb vezetői gondolkodásmód?

A gondolkodásmód sok mindent meghatároz, de vannak helyzetek, amikor különösen fontossá válik pl. amikor a vezetésről, és annak is egy kimagasló szintjéről beszélünk.

Melyik a 12 legveszélyesebb vezetői gondolkodásmód?

A gondolkodásmódunk alapja a hitrendszerünk, és a kettő egyben meghatározza a viselkedésünket, a személetmódunkat és a mentális hozzáállásunkat is a dolgokhoz. Ha a gondolkodásmódunk negatív, akkor a hozzáállásunk és valószínűleg a viselkedésünk (annak hatása) is negatív lesz.

A gondolkodásmódunk tehát gyakorlatilag MINDENre hat, és atudatos irányításának a megtanulása a kulcsa annak, hogy teljesíteni vagy elérni tudjuk a céljainkat, illetve mindazt, ami bennünk van.

Az alábbi néhány káros gondolkodásmód kifejezetten vezetőknél tapasztalható és nem kellene hagynod, hogy az utadba álljanak:

1. Jellemzően inkább félig üresnek látod a poharat

Nagyon sok vezető mondható „vétkesnek” ebben a témában. Néhányan azt gondolják, hogy ha majd rámutatnak a rossz dolgokra, akkor az majd javít a helyzeten vagy az embereken, miközben tudjuk, hogy a negatív hozzáállás soha nem vezet pozitív eredményre. Semmi nem lassítja le annyira a haladást, mint a negatív gondolkodás

2. Azt gondolod, hogy jobban és ismered az embereket, mint amennyire valójában

Ilyenkor fennáll az emberek címkézésének és beskatulyázásának az esélye, hiszen nem teljességükben nézed őket. Hogyan sikerülne megismerned őket igazán, ha a gondolkodásmódodnak köszönhetően már előre eldöntöd milyenek? Adj nekik esélyt, hogy feltárják előtted és időnként meglepjenek azzal, hogy kik ők valójában!

3. Azt hiszed a tökéletesség a cél és az egyetlen megoldás

A tökéletesség valójában nem létezik, és önmagában nem is lehet cél. Ha az a célod, hogy tökéletes legyél, akkor a kudarcra állítod be magad – azáltal, hogy önmagadat bénítod a tétlenséggel, vagy azzal, hogy vég nélkül próbálsz elérni egy abszolút elérhetetlen célt. Tedd félre a tökéletességet és fókuszálj a kiválóságra!

4. Azt gondolod, hogy neked soha nincs szükséged pihenésre

A vezetők többsége büszke arra, hogy állandóan „porondon” van. Azonban szabadságra és kikapcsolásra mindenkinek szüksége van. Lehetetlen 24 órában és 7 napon át dolgozni és mindig a lehető legjobbat nyújtani. Azt hiszed, hogy mindent meg tudsz csinálni és mindenhol ott kell lenned, de valójában nem tudsz. Pihenj egy kicsit!

5. Azt feltételezed, hogy egyedül értél el nagy dolgokat 

Amikor azt gondolnád, hogy egyedül értél el valamit, hibát követsz el azzal, hogy valaki másnak adod az elismerést, mint aki megérdemli. Egy csapat nem sikeres a többiek, vagyis mindenki erőfeszítése nélkül, és amikor vezetőként magadénak tekinted az elismerést, a tiszteleteddel fizetsz érte. Vedd használatba a MI és a MIÉNK kifejezéseket, az ÉN és az ENYÉM helyett!

6. Nem maradsz jelen az adott pillanatban 

Amikor mindig arra gondolsz, hogy hol kellene lenned a következő pillanatban, akkor értékes időt és értékes leckéket veszítesz el. Az állandó előrenyomulás nem tartható fenn hosszú távon. Kiégeti az embereket és alacsony morálhoz, valamint alacsony energiaszinthez vezet. Mindenkinek add meg a lehetőséget a lelassulásra és arra, hogy megéljék azt, ami az adott pillanatban történik!

7. Elvárod másoktól azt, amit te nem vagy hajlandó megtenni 

Hány olyan vezetővel találkoztál már, akinek a gondolkodásmódjára jellemző a pozíciójukból adódó valamilyen kiváltság – vagyis, hogy a dolgok inkább arról szólnak, hogy mások mit tehetnek értük, és nem arról, hogy ők hogyan tudnak szolgálni másokat? Ez a fajta jogosultság egy elég veszélyes gondolkodásmód, amelyik megfosztja az embereket a hatalomtól, a befolyástól és még el is idegeníti őket. Ha azt szeretnéd, hogy olyan emberek maradjanak körülötted, akik érted dolgoznak, neked kell szolgálnod őket!

8. Annyira a részletek megszállottjává válsz, hogy elveszíted a lényeget 

Mindig vannak olyan részletek, amelyek joggal követelnek figyelmet. A kiváló vezetők azonban tudják, hogy ha megrekednek mindenben, az aprólékos részletekben is, akkor időt, energiát és produktivitást veszítenek. A részletekben való elakadás veszélyezteti a „nagy kép” sikerét!

9. Elszigeteled magad másoktól 

Egyes vezetők úgy vélik, hogy a vezetés kimerül a folyamatokban és az eljárásokban, ahelyett, hogy az emberek között legyenek. Az a gondolkodásmód, hogy a vezető nem engedhet magához közel másokat, az egyik legveszélyesebb. A vezetés mások elkötelezéséről és felhatalmazásáról szól, tehát egyszerűen nem megengedhető az elszigetelődés. A vezetőknek szükségük van emberekre és az embereknek is szükségük van vezetőkre.

10. Különböző szabályokat állítasz 

Az a gondolkodásmód, hogy bizonyos szabályokat magadra és bizonyos szabályokat pedig másokra vonatkoztatsz, egyrészt zavaró, másrészt pedig szembe megy olyan alapelvekkel, mint a szolgálat és az elismerés, ami a vezetés alapjának kellene, hogy legyen. Megvetéshez és a tisztelet elvesztéséhez vezet!

11. Mindent vagy semmit beállítottságod van 

Mivel nem ismered fel az árnyalatokat, a két véglet elfogultsághoz és torz gondolkodáshoz vezetnek. Olyan vezetőkre van szükség, akik rugalmasak és agilisak, nem félnek attól, hogy valami elromolhat, és pozitívak azzal kapcsolatban, hogy mi lehet jó. A mindent vagy semmit veszélyes és romboló „ajánlat”.

12. Azt hiszed, hogy mindent neked kell csinálnod 

Valószínűleg azért lettél vezető, mert jó vagy abban, amit csinálsz, de az igazság az, hogy soha nem kellett semmit egyedül tenned. A kiváló vezetők delegálnak – ami nem csak nekik segít, hanem ezzel együtt bevon másokat is. Ha azt akarod, hogy a dolgokat úgy csinálják meg, ahogy te tennéd, tanítsd meg őket erre, vond be őket!

Annyira leszel jó, amennyire elhiszed! Ahhoz, hogy valami rendkívülit alkoss, tartsd magad fókuszban és koncentrálj! 

VEZESS ÉS VISELKEDJ TUDATOSAN

Nézz körül a Tudástár Letölthető anyagai és Tesztjei között is!

Regisztrálj a Club -ba  és fejleszd az ún.'"soft" készségeidet, mint pl. időgazdálkodás, kommunikáció, konfliktuskezelés, kérdezéstechnika!

Ezek is érdekelhetnek: