Mennyire hasznos vezetőként a harag kinyilvánítása?

Vezetőként milyen árat fizethetünk azért, mert nehezen kezeljük az indulatainkat?

Mennyire hasznos vezetőként a harag kinyilvánítása?

Talán - és nem feltétlen tudatosan, vagy éppen egy mintát követve - azt gondoljuk, hogy ezzel erősíthetjük a pozíciónkat. Használhatjuk eszközként is, abból a célból, hogy mindenki tudja, hol a helye, vagy éppen azért, mert így szeretnénk felrázni és gyorsabb tempóra ösztönözni a csapatot. Meg is győzhetjük magunkat arról, hogy csupán motiválásra és időnként pedig  a cél érdekében való manipulálásra vetjük be.

Az indulatosság, függetlenül attól, hogy magánéletről vagy munkahelyi viszonylatról van szó, meglehetősen kétélű fegyver.

Vajon mit gondolnak a kollégák arról a vezetőről, aki viszonylag könnyen elveszíti az önuralmát és dühbe gurul? Vajon mennyire bízhatnak a józan ítélőképességében és a döntéseiben?

A rendszeresen leüvöltött munkatársak hosszútávú reakcióját nehéz előre megjósolni, ám nagy valószínűséggel nem az elkötelezettségük lesz az, ami erősödik az ilyen szituációkat követően.

Ha mégis azt gondolja valaki, hogy ez így belefér, sőt, kell is időnként, akkor a kérdésem az, hogy hogyan létezhetnek vezetők - méghozzá elég sikeresek - enélkül az eszköz nélkül?  A csapatuk vonatkozásáról pedig ne is beszéljünk.

A legrosszabb az a haragban, hogy jellemzően félelmet szül és a változás ellen hat - mert megbénít.

Ráadásul az indulatos címkét, ha nem teszünk ellene, soha nem fogjuk lemosni magunkról és az nem lehet cél, hogy leginkább ezt a tulajdonságunkat emeljék ki. Az indulatosság ugyanis valamiért - és nem pozitív értelemben! - megkülönbözetetett helyet foglal el a tudatunkban, elhomályosítva sok minden mást!

Lehet valaki egy adott cégnél vagy akár a sajátjában minden idők legsikeresebb szakembere, ha az indulatai miatt a "híre" mindezt aláássa!

Ki akarja hosszútávon egy méregzsákkal tölteni az életének egy elég meghatározó idejét? Lehet, sőt biztos, hogy pont az illetékes nem hallja, de egy-egy újabb kitörésének a híre villámgyorsan terjed - jobbik esetben csak - a cégen belül.

Hogyan győzhetjük le az indulatokat?

Általános érvényű válasz nincs, csak személyes.

Azon viszont érdemes elgondolkodni, hogy valójában kire is haragszunk ilyenkor igazán? Tényleg arra a "szerencsétlenre", aki éppen az utunkba került? És megéri elveszíteni a jó hírünket az ilyen viselkedéssel?

Természetesen mindannyiunk körül vannak olyan emberek akiktől felmegy bennünk a pumpa, pusztán a jelenlétüktől. Lehetett valakivel olyan korábbi tapasztalatunk, ami miatt -mondjuk ki-, egyszerűen elviselhetetlennek érezzük.

A legkézenfekvőbb és a legegyszerűbb megoldás az önuralom lenne, de ezt könnyebb tanácsolni, mint megvalósítani. Az is benne van a pakliban, hogy a másik személy sem jószántából hülye és lehetnénk ezért elnézőbbek.

Egy biztos: a viselkedésünkért senki más nem felelős, rajtunk kívül!

Te hogy szeretnéd, milyen vezetőként, szakemberként emlegessenek?

VEZESS, ÉS VISELKEDJ TUDATOSAN!

#400szobanavezetesrolvezetoknek

Ezek is érdekelhetnek: