Miért előnyös, ha egy vezetőnek van némi önismerete és vállalja is azt?

Triviálisnak tűnhet a kérdés, de sokadszor találkozom azzal a feltevéssel, hogy egy vezető nem vállalja, mert nem vállalhatja a negatív tulajdonságait.

Miért előnyös, ha egy vezetőnek van némi önismerete és vállalja is azt?

Vajon ez abból a tévhitből fakad, hogy egy vezetőnek tökéletesnek kell lennie?

Amikor egy vezetőnek van önismerete, akkor sokkal jobban ráláthat a saját működésére és az abból fakadó következményekre. 

Mert az mindig van. 

Kezdve onnan, hogy miként kezeli a hangulatát, mennyire vetíti ki azt a közvetlen környezetére, egészen a hitelességig, amit pl. az önismeret hiányából fakadóan sem nehéz elveszíteni.

Amikor egy vezetőnek van önismerete és vállalja is azt, az felelősséggel jár. Onnantól kezdve ugyanis egyrészt vállalja a kevésbé ragyogó szokásait, másrészt ezzel együtt kénytelen „bevállalni” azt is, hogy dolgozik rajtuk, mert nem akar azon a szinten leragadni és talán még jobbá is akar válni.

Az is egy döntés, méghozzá csakis az övé, ha annyiban hagyja, mert neki ez így jó.

Miért lehet ez jó?

Például azért, mert kényelmes. Mert kiégett és már többet nem akar beletenni. Mert semmi nem motiválja arra, hogy változtasson. Mert nem feltétlen merik neki visszajelezni, hogy többeknek problémát jelent a viselkedése.

Miért éri meg időt és energiát áldozni az önismeret oltárán,valamint tenni a változás érdekében?

Az a vezető, akinek van önismerete, pontosan, de legalábbis reálisan tudja, hogyan hat a környezetére. 

Ez nem egyenlő azzal, hogy sohasem hibázik, vagy éppen tökéletes. Vannak olyan kihívást jelentő helyzetek, ahol pl. megfelelően tudatos viselkedéssel a háttérbe lehet szorítani a negatív szokásokat. Ehhez időben fel kell ismerni, hogy mi és mikor húz be, mert akkor még meg lehet állni...

Az a vezető, akinek van önismerete, sokkal könnyebben tud változtatni annak érdekében, hogy ne csak szakmailag legyen sikeres, hanem emberileg is. 

A szakmai siker sokszor jár olyan áldozatokkal, ami persze csak utólag nézve, de nem éri meg. Ennek köszönhetően (is) kialakulhatnak olyan pszichés eredetű betegségek, amelyek hátterében különböző elfojtások állnak. Amikor szakmai babérokra törekszik valaki, könnyen csak egy cél lebeg a szeme előtt és sok minden más a perifériára szorul. A kiegyensúlyozottságért tenni kell!

Az a vezető, akinek van önismerete, tudja mikor kell megállni és a tükörbe nézni, aztán pedig cselekedni. 

Tudja, hogy amit és ahogy tesz, az egyrészt őt minősíti, másrészt pedig visszahat. Előbb vagy utóbb. Mert megúszni nem lehet a végtelenségig. Mondják, hogy a törtetőké a világ és egy ideig-óráig biztos így is van, de aztán jön valaki, aki még törtetőbb, még jobban akarja azt a sikert és még jobban bírja, mert több az energiája ÉS letaszít a trónról...

Az a vezető, akinek van önismerete, ember tud maradni a csúcson és a mélyben is. 

Egyik sem könnyű. Behúzhat a csillogás és a siker. A „mindent megtehetek, mert én vagyok a király”- érzet legalább annyira veszélyes, mint a „mentsük, ami menthető” . Önismeret birtokában, merítve a múlt tapasztalataiból, ezekben a helyzetekben is van mihez nyúlni, megadva a szükséges időt a mámornak vagy éppen a sebek nyalogatásának, majd tovább lehet lépni, tudatosan és proaktívan.

Mennyire fontos tehát, hogy egy vezető ismerje önmagát és tudja, valamint vállalja is, hogy milyen negatív szokásai vannak?

Csak annyira, amennyire fontos számára a hitelesség. Hiszen a többiek, ott körülötte valószínűleg már tudják, ismerik, hiszen már tapasztalhattak ezt-azt ...

Vajon kit követnek szívesebben? 

Azt, aki leginkább önmagát áltatva igyekszik palástolni a hibáit, de legalábbis úgy tesz, mintha nem léteznének, vagy azt, aki vállalja azokat és tesz azért, hogy változtasson? 

VEZESS, ÉS VISELKEDJ TUDATOSAN!

Nézz körül a Tudástár Letölthető anyagai és Tesztjei között is!

Ezek is érdekelhetnek: