Mit tehetsz a megbánásaiddal és a veszteségeiddel - Mert Te Nem Vagy a Múltad!

Amikor elhangzik a kérdés, hogy: „Mi az, amit a legjobban bánsz az életedben?”, vagy „Ha kapnál még egy esélyt valamire, mit csinálnál másképp?” – általában olyan történetek érkeznek válaszként, amelyekben az adott választások nem túl kívánatos eredményekhez vezettek.

Mit tehetsz a megbánásaiddal és a veszteségeiddel - Mert Te Nem Vagy a Múltad!

A kérdés felém is sokszor elhangzott, életem néhány döntésére vonatkozóan, és a csípőből jövő válasz sokáig úgy kezdődött „persze, hogy megbántam” - de azért ez nem ennyire egyszerű.

Nézzük ezt egy másik perspektívából.

A megbánás vagy sajnálat az elme egy állapota. Minden, amit valaha tettünk, vagy akik valaha voltunk, vezetett ahhoz, ahol és akik ma vagyunk. 

A megbánás általában a fájdalomra fókuszál és ez a fájdalom az egyik legnagyobb tanárunk lehet, ha megfelelően bánunk vele. Mert ahol a fájdalom, ott a késztetés a változásra. 

Amikor sajnálatban élünk, egyszerűen nem tudunk hálásak lenni. Amikor sajnálatban élünk, az energiánkat egy olyan eseményre, helyre, időre vagy tapasztalatra irányítjuk, amit nem tudunk megváltoztatni. A sajnálat és a vele együtt járó kesergés beleragaszthat a múltba.

A múlt és megváltoztathatatlanságának elfogadása nélkülözhetetlen a jövő és a benne rejlő lehetőségek megnyitásához és tárt karokkal való fogadásához. Bármilyen sajnálkozás – még ha csak ehhez a bejegyzéshez kötődik is – elvesztegetett energia.

Talán az egy jobb kérdés, hogy: „Mi az, amit a döntésed következményeképpen a leginkább megtanultál? Vagy Mi volt a legnagyobb lecke vagy legnagyobb változás, amit megtapasztaltál, annak ellenére, hogy a döntésed nem kifejezetten szolgálta a céljaidat?”

Előfordult már veled, hogy csináltál egy tervet, elkezdted ....aztán csak nézted, ahogy szétesik, meglehetősen nagy fájdalmat okozva? Beletettél mindent - apait-anyait - egy-egy kapcsolatba, projektbe vagy üzletbe, aztán csak nézted, ahogy megsemmisítette önmagát - akár a te segítségeddel, akár nélküled.

Miért történik ez? 

Mert nem feltétlen tudjuk kontrollálni az eredményeket. Nem tudjuk kontrollálni pl. azt, ahogy az emberek reagálni fognak ránk és azt sem, ahogy a munkánkat fogadják.

Felmerült már benned valaha az a gondolat, hogy mi van azzal az idővel, amit ez idáig elpazaroltál? Okozott e valaha olyan mély sebet a megbánás, hogy azt hitted, nincs semmi, ami ebből a helyzetből kivezetne?

A meg nem valósult eredmények miatti mély érzéseink azért vannak, mert mindent, többek között az identitásunkat is beletettünk ezekbe az erőfeszítéseinkbe, ezekbe az eredményekbe.

A megbánásaink az izzadságunk, a könnyeink és olykor a vérünk történetei. A fájdalom, a kockázat, és a növekedés történetei. Képviselik a hajlandóságunkat arra, hogy hittel ugrunk bele valamibe, hogy bízunk az ismeretlenben, és hogy nem akarunk árnyékban élni azzal, hogy „Mi lesz ha...?”.

A megbánásaink bizonyítják a fájdalomra és a gyászra való képességeinket. Olyan kapacitásainkat mutatják, mint a csalódásból való kimozdulás, vagy az olyan tapasztalásokból és eseményekből való talpra állás, amikről egy-egy ponton azt gondoltuk, hogy teljesen elpusztítanak bennünket.

Maga a megbánásainkkal való szembenézés, és a bátorság, hogy ezt megtesszük, azt mutatják, hogy képesek vagyunk túllépni rajtuk.

Az elfogadás képessége, az, hogy „Ennek meg kellett történnie és mégsem történt meg.” az egyik valaha megtapasztalható legfelszabadítóbb érzés. Az elfogadás felszabadít bennünket arra, hogy nyitottak legyünk a korlátlan lehetőségekre.

A megbánásaink elfogadása felhatalmaz bennünket annak elfogadására is, hogy akkor és ott a legjobb tudásunk, tapasztalatunk és perspektívánk szerint tettük, amit tettünk. Ez mind az életünk része.

Semmi sem fölösleges, ami az életünkben történik!

A kapcsolat, ami véget ért, az üzlet, ami behajlott, az alkalmazott, aki nem produkált, a termék, ami gyakorlatilag sosem indult el a siker tengerén, a szerződés, amit nem nyertünk el, a befektetés, amit elvesztettünk, ... egyik sem tekinthető hulladéknak. Mindegyik tapasztalás hozzátett ahhoz, akik és ahol most vagyunk.

A veszteség érzés akkor jön, amikor megengedjük, hogy a múlt megbénítson bennünket, amikor megakadályozza, hogy újra megpróbáljuk. Amikor általa megbénít a félelem ott legbelül. Amikor tönkreteszi a saját magunkba vetett hitet és szenvedélyt, vagy összetöri a reményt egy csodálatos jövőbe.

A veszteség érzés akkor jön, amikor a jelenlegi és a jövőbeli identitásunkat egy olyan múltnak rendeljük alá, amin nem tudunk változtatni.

Tehát a megbánás vagy a sajnálat az elmének egy olyan állapota, amihez elegendő hatalmunk van, hogy bármelyik pillanatban megváltoztassuk. Amikor képzeletben egyfajta megbocsátással és hálával tudjuk magunkhoz ölelni valamennyi döntésünket és azok eredményeit, amikor el tudjuk fogadni, hogy az álmaink nem teljesültek és bizonyos utak nem a mi emberi létünk részei, akkor szabaddá válunk a korlátlan lehetőségek befogadására.

Kívánom azt a világosságot és erőt, amivel te is megszabadíthatod saját magadat a sajnálat, a megbánás gondolkodásmódjától, és azt a képességet, ami ahhoz kell, hogy üdvözölni tudd a jövő által felkínált tiszta lapokat!

VEZESS ÉS VISELKEDJ TUDATOSAN!

Nézz körül a Tudástár Letölthető anyagai és Tesztjei között is!

Regisztrálj a Club -ba  és fejleszd az ún.'"soft" készségeidet, mint pl. időgazdálkodás, kommunikáció, konfliktuskezelés, kérdezéstechnika!

Ezek is érdekelhetnek: