Tanulj meg válaszolni, reagálás helyett!

Egy fontos lecke sokunk számára: megtanulni felelősséget vállalni a saját életünkért! Ami többek között arról is szól, hogy megtanuljunk helyzetnek megfelelően válaszolni, és kevésbé ösztönösen reagálni a valamilyen formában megjelenő konfrontációkra.

Tanulj meg válaszolni, reagálás helyett!

A válaszadás nagyon könnyen összetéveszthető a reagálással, holott inkább egyfajta „érzékenységgel átitatott” feleletet jelenthetne arra, ami éppen történt. Autonóm módon.

Hatással van rám valami és visszahatok, de valahogy belesimulva az adott helyzetbe. 

Egy rövid buddhista történet ennek kapcsán:

„Egy fiatal gazda minden erejét megfeszítve, verejtékben úszva evezett csónakjával a folyón felfelé, hogy áruját a faluba szállítsa. Nagyon meleg nap volt, minél hamarabb le akarta tenni az árut, hogy még sötétedés előtt hazaérjen. Ahogy előrenézett, meglátott egy másik csónakot, ami gyorsan haladt lefelé, pontosan az ő csónakja irányába. Dühösen igyekezett, hogy el tudja kerülni a csónak útából, de úgy tűnt ez nem fog sikerülni.

Elkezdett kiabálni: „Változtass irányt! Nekem fogsz jönni!” - de a csónak továbbra is egyenesen felé tartott. 

Nekiüközött és tönkretette a csónakját. 

A fiatalember felkiáltott: „Te idióta! Hogyan tudtál nekem ütközni egy ilyen széles folyó közepén?”

_Ahogy bepillantott a csónakba, hogy megnézze ki a felelős a balesetért, észrevette, hogy senki nincs benne. Egy olyan üres csónakkal üvöltözött, ami valahogy elszabadult a kikötőből és csak sodródott lefelé a folyón.”_

Érdekes, hogy mennyire másképp viselkedünk, amikor úgy gondoljuk, hogy van valaki a nekünk ütköző csónak kormányrúdja mellett. Őt okoljuk, mint idióta, szánalmas személyt, aki a szerencsétlenségünket okozta. Dühösek leszünk, meggondolatlanul cselekszünk, meggondolatlanul mondunk ki dolgokat, hibáztatunk másokat, mi magunk pedig az áldozat szerepét játsszuk DE gyakorlatilag nem csinálunk semmit.

Ez egyfajta tehetetlenség vagy/és passzivitás.

Sokkal higgadtabban viselkedünk, ha tudatosítjuk, hogy ami felénk jön, az egy üres csónak. Így nem áll rendelkezésünkre egy bűnbak és valahogy nem is borulunk ki annyira, tehát jobban tudjuk tartani a kontrollt

Jobban meg tudunk békélni azzal a ténnyel, hogy ami történt, akár  a sorsnak, akár a balszerencsének köszönhető - ki - miben hisz -, ám a megoldás kulcsa nálunk van.

Lehet, hogy még nevetni is tudunk azon az abszurditáson, hogy egy, a véletlennek köszönhetően üres csónak „megtalálja a módját”, hogy nekünk ütközzön egy hatalmas vízen.

A kihívás annak felismerése, hogy valójában soha senki nincs a másik csónakban. Általában egy üres csónakkal üvöltözünk. Egy üres csónak pedig nem vadászik ránk, nem direkt teszi, amit tesz, vagyis nem az emberek teszik hozzá a keserű hangokat napjaink zenéjéhez - hanem mi magunk

Ha elkezdünk minden "hajót" üresként kezelni, akkor nem lesz más választásunk, mint hogy 1.) elfogadjuk azt, ami van és 2.) megváltoztassuk azt, amit meg tudunk változtatni.

Nekünk kell eldönteni, hogyan reagálunk életünk üres csónakjaira. Vagy kiabálunk és sikítunk rájuk, majd elviseljük az ütközést, vagy pedig úgy döntünk, hogy a legjobb tudásunk szerint félreállunk az útjából és elfogadjuk, ami történt, majd mindent megtesszünk, hogy folytassuk az utunkat a folyón.

Kellemes utazást kívánok az élet folyóján! :-)

(Forrás: Marshall Goldsmith)

VEZESS ÉS VISELKEDJ TUDATOSAN!

Nézz körül a Tudástár Letölthető anyagai és Tesztjei között is!

Regisztrálj a Club -ba  és fejleszd az ún.'"soft" készségeidet, mint pl. időgazdálkodás, kommunikáció, konfliktuskezelés, kérdezéstechnika!

Ezek is érdekelhetnek: