Vajon miért adja fel olyan sok ember túl korán a céljait?

Pedig annyira közel volt már ... Sokan közülük attól teszik függővé a sikert, hogy miként telt egy-egy napjuk, pedig ez így nem túl reális.

Vajon miért adja fel olyan sok ember túl korán a céljait?

Általában igazán nagy célokat tűzünk ki, jellemzően olyat, ami több készség együttes használatát igényelné és külön-külön is évekbe telne, mire magas szintre fejlesztenénk magunkat benne. 

Hosszú távú célokat tűzünk ki, sajnos anélkül, hogy megvizsgálnánk és megkérdőjeleznénk a napi szintű céljainkat -  már akkor, amikor elkezdjük leírni azokat. 

Tesszük ezt anélkül, hogy átgondolnánk, hogy napi szinten, hosszú ideig és kitartóan kell majd dolgozni értük; vagy anélkül, hogy meghatároznánk az egyértelmű kereteket és napi szinten elvégeznénk azt a munkát, ami szükséges. 

Röviden: már viszonylag az elején kudarcba fullad az egész .... csak nem vesszük észre.

Elég sokan közülünk - és nem számít mennyire célorientáltnak vallja magát valaki – tehetségesek abban, hogy olyan elvárásokat Tűzzenek ki maguk elé, amelyek irreálisak.

Vannak, akik azt állítják, hogy „Megállíthatatlan vagyok!”, ám mégsem tudják észrevenni, hogy a sikerük nem valamiféle nyers erő eredménye. Hosszútávon a sikernek sokkal több köze van a visszalépéshez és a zavaró dolgok kizárásához, mint a mohó előrenyomuláshoz. Utóbbi inkább a kiégéshez segít hozzá.

Mindez azonban csak a jéghegy csúcsa. 

7 ok amiért az emberek túl korán feladják a céljaikat:

1. Jobban akarják az eredményt, mint hogy megszerezzenek egy-egy olyan készséget, ami ahhoz kell

Ki és hány olyan embert ismer, aki gyakran beszél arról, hogy mi mindent szeretne elérni, de még sem teszi meg a szükséges lépéseket, hogy ez valósággá váljon?

A többség imád „szerelembe esni” valamilyen grandiózus elképzeléssel. Jobban szeretik azt a gondolatot, hogy pl. óriási hírnévnek örvendő informatikai vállalkozók, mint azt, hogy ülnek egy sötét szobában és megtanulnak kódolni. Mi történik akkor, amikor elérkeznek az első akadályhoz? Kudarcot vallanak és teljesen feladják az egészet. Mert a tudás és egy készség elsajátítása nem volt elég hajtóerő – csak a fényes jutalom az út végén.

2. Túlságosan érdekli őket, hogy mit gondolnak az emberek (félnek az esetleges kudarc miatti ítélettől)

Szabotázs.

Ez az, amit az emberek azért tesznek, hogy elkerüljék az elutasítástól való félelmet. Azáltal, hogy szabotálják saját magukat, megláthatják a kudarcot, méghozzá idő előtt. Készülhetnek rá. Ki tudnak találni egy teljes történetet arról, hogy ez nem az ő hibájuk volt. ÉS nem utolsó sorban ez így sokkal biztonságosabb, mint végigcsinálni az egész világ szeme előtt.

Az emberek feladják, mert félnek attól, amit mások gondolnak, ha nem sikerül.

3. Nem tanulnak a hibáikból

A leginkább célorientáltak tudják, hogy a kudarc semmi más, mint egy lecke, álruhában. Számukra ezek soha nem hibák, hanem inkább leckék - ez az örök fölény titka és a valódi mesterré válás útjának mottója.

Azok, akik feladják a céljaikat, a kudarcot egyfajta címkeként kezelik. „Nem sikerült.” – ismételgetik újra és újra, teljesen figyelmen kívül hagyva a közvetlenül előttük álló lehetőségeket is.

A kudarcot CSAK annak kéne látni, ami. Azoknak, akik a végén sikerrel járnak, semmivel nem több, mint egy nehezen „megszerzett” tanulság.

4. Inkább bedobják a törülközőt, minthogy változtassanak valamin

Létezik olyan cég vagy vállalat (ember), amelyik(aki) a kezdetektől fogva hajszálpontosan tudja, hogy mi és hogyan lesz? Nem, ilyen nincs.

Azért nincs, mert a cégek, a márkák, az ötletek és a víziók nem állandó/fix jellegűek.

Nem építik fel őket előre egy makett-asztalra, és aztán nem is ennek megfelelőn, azaz változatlan formában keltik őket életre. Idővel fejlődnek, növekednek és a visszajelzések alapján alkalmazkodnak is a körülményekhez.

Azok az emberek, akik feladják a céljaikat, túlságosan ragaszkodnak a kezdeti elképzeléseikhez, egyszerűen nem hajlandóak kompromisszumot kötni, még azok alapján az információk alapján sem, amelyekkel az útjuk során találkoznak. Inkább egy sikertelen próbálkozásként fogják fel az egészet, ahelyett, hogy tanulnának és alkalmaznának néhány dolgot az időközben megszerzett tapasztalataikból, és hagynák, hogy az eredeti ötletük változzon.

Röviden: nem tudják elengedni az eredeti elképzeléseiket.

5. Nincs bennük fegyelem, hogy elég sokáig kitartsanak az ötletük mellett, és hogy lássák élőben is

Sokan akarnak „ötletgyáros” szerepben tündökölni. Sokan akarnak besétálva egy szobába, őt perc hallgatás után őrült gondolatokat, ötleteket ontani magukból, majd a döbbent csendet kihasználva angolosan távozni. Nagyon kevesen akarnak mélységében elmerülni és foglalkozni a részletekkel, és életre kelteni egy ötletet.

Ennek oka, hogy a részletek és a mélység, nem beszélve a megvalósításról, nehéz munka. Piszkos lesz tőle a kéz. Igazán, és tényleg érteni kell az adott dologhoz. Minden egyes nap el kell fogadni az ismeretlent és haladni előre, függetlenül a szembejövő kihívásoktól.

Legtöbbször az emberek azért adják fel, mert hiányzik belőlük a fegyelem. Nem képesek rá, hogy ellássanak valaminek a végéig, függetlenül attól, hogy mekkora a projekt. Nincs meg az a szokásuk, hogy ne csak azokon a napokon tegyék a dolgukat, amikor úgy érzik, inspirálva vannak, hanem a kevésbé megihletett napokon is.

6. Elvonja a figyelmüket az, amit mások csinálnak

Vállalkozók sokasága ragaszkodik notóriusan egy olyan cég építéséhez, amit valaki más már sikeresen épít.

Az analógia úgy néz ki, hogy az emberek abbahagyják annak az ételnek a fogyasztását, ami a tányérjukon van, mert azt akarják enni, amit a másik tányérjában látnak. Különösen akkor, amikor kívülről úgy tűnik, hogy könnyebb végrehajtani azt az üzleti modellt (ami ritkán fordul elő, ha egyáltalán van ilyen). Annyira könnyű megzavarni őket.

Ahová ez vezet, az a türelmetlenség, ami aztán a fegyelem hiányához visz tovább, és végül felgyorsítja azt a folyamatot, aminek a végállomása a feladás.

7. Magukban sem hisznek eléggé

Ez az egyik legjobban elcsépelt, ám attól még brutálisan igaz közhely:

„A leggyorsabb útja a céljaink feladásának, ha nem hiszünk saját magunkban.”

A gondolkodásmód „mindent visz”. Egy igazán megdönthetetlen és pozitív hozzáállás nélkül nagy valószínűséggel bukás lesz a végállomás. Ez pedig már a kőkemény igazság: Lehet valaki bármilyen tehetséggel megáldva és ugyan kínálhat neki az élet rengeteg lehetőséget, ha nem hisz saját magában, akkor leginkább csak elpazarolja az egészet.

A másik oldalról nézve pedig azok, akik finoman hangolt gondolkodásmóddal készen állnak rá, hogy elviseljék ezt az „utazást”, megtapasztalhatják, ahogy egy ötlet eljut a sikerig. Egy átlagos személy, átlagos képességekkel, ám erősen kitartó hozzáállással - ami fejben dől el -, beérhet a célba. Egy tehetséges embertársa, aki nem hisz magában, nem fog.

Ha bármelyik a fentiek közül megszólít, ideje kezdeni vele valamit és elmozdulni a pozitív szokások kialakításának az irányába

 A siker rajtunk áll!

VEZESS ÉS VISELKEDJ TUDATOSAN!

Nézz körül a Tudástár Letölthető anyagai és Tesztjei között is!

Regisztrálj a skillclub -ba  és fejleszd a különböző készségeidet, mint pl. vezetés, időgazdálkodás, kommunikáció, konfliktuskezelés, kérdezéstechnika!

Ezek is érdekelhetnek: